Nem hittem el, hogy már megint nem sikerült. Azóta is azt mondom, hogy ilyen nincs, itt valaki vagy valami nagyon odafigyelt rám. Megvallom őszintén gondoltam az akasztásra és az érfelvágásra is, de nem voltam elég bátor. Féltem, hogy fájni fog. Azóta amúgy is azt mondom, hogy az öngyilkosság csak a gyáva embereknek való, akik nem mernek szembenézni a valósággal. És én is ilyen voltam.

Viszont eközben Tamás figyelemmel kísért, anélkül hogy én észrevettem volna. Egyszercsak megtört a jég és ismét beszélgettünk. Bevallotta, hogy aggódott értem, mert látta, mi lesz belőlem akkor ha Ő "nincs". Tehát rájött, hogy ez a "nem tudok nélküled élni" dolog teljes mértékben megfelel a valóságnak. Megnyugodtam és elhatároztam magamban, hogy abbahagyom ezt az életvitelt, nem leszek ilyen szánalmas. Hisz Tamás csak egy pasi, egy a sok közül, nehogy már szenvedjek miatta. Elméletnek szép volt, gyakorlatban viszont borzasztóan nehéz. Minden barátom szidta Őt, mert csak bánt, szemét, stb., én pedig erőtlen kis érvekkel próbáltam védeni. Ezen pedig mindenki egyre mérgesebb lett. Tudták, hogy mi történt és idegesítette őket, hogy ezek után is védem. És akkor jött a főiskolám városában egy nagyszabású rendezvény, ahova egy barátom se akart velem eljönni. Én viszont fogtam magam és elmentem egyedül. Nem rúgtam be, ittam egy kis alkoholt, de csak hogy levezessem a feszültséget. Ott hál' istennek talákoztam otthoni ismerősökkel, szóval nem éreztem magam olyan egyedül. Amit kifelejtettem a sztoriból, pedig lényeges lett volna, hogy korábban történt egy kicsit intimebb érintkezés is Tamás és köztem. Én pedig egy részeg pillanatomban elkotyogtam, és persze másnap már mindenki erről beszélt. Tamás ekkor is megharagudott rám, sokáig nem is beszélt velem, de rájött, hogy szükségem van rá.
Tehát visszatérve a bulihoz, az otthoni ismerősök bemutattak pár új embernek, akik közül az egyik a becenevem alapján megkérdezte, hogy "Ja, te vagy az aki Tamással....?". Annyit mondam hogy igen, én, és ott is hagytam őket a fenébe. Nem szeretem, ha valaki ezt emlegeti, mert úgy lett volna normális, ha tényleg csak kettőnk között marad. Szóval egyedül lófráltam és az egyik koncerten összeismerkedtem egy sráccal, legyen a neve Laci. Mivel Tamás-felejtős estet tartottam, gondoltam jól elleszünk egymással egy éjjelt és csókolom. Szerencsére Laci is így gondolta. Semmi nem történt, csak bemutatott pár nagyon jelentős arcnak és a barátainak. Ahogy beszélgettünk, kiderült hogy egymástól 10 km-re lakunk, ő pedig minden nap jár az én kis falumba. Mindketten mondtuk, hogy ilyen nincs. Mikor vége lett a bulinak, megvártunk pár fellépőt, hogy együtt menjünk inni. Akkor pedig a sötétben megöleltem Lacit és megcsókoltam.