Teljes mértékben úgy viselkedtem, mintha csak barátok lennénk és az én érzéseim se lennének komolyabbak. Elhagytam a kétértelmű célzásokat és véletlenül se tereltem el a szót kettőnk felé. Bevált a módszer, Tamás elhitte és én is próbáltam magamnak azt hazudni, hogy nem érzek már mást. Haladt is minden a normális kerékvágásban. Azt elfelejtettem mondani, hogy ekkor már főiskolába jártam, ahol kollégiumban laktam. Iszonyat módon el voltam keseredve, hogy nem otthon hajtom álomra a fejem. Nekem nem voltak jó kolis élményeim, mint az emberek legtöbbjének. Én otthon akartam lenni, hogy tudjam, Tamás egy karnyújtásnyira van. Viszont gondolom Ti is tudjátok mi történik, ha az ember elfolytja magában a dolgokat. Egyszer bizony minden kijön és ráadásul egyszerre. Ez nálam egy bulival töltött estén jött elő, igencsak alkoholos állapotomban. Kettő nappal előtte nem bírtam tovább, megmondtam Tamásnak, hogy ez nem megy, még mindig ugyanúgy érzek. Neki pedig elege lett abból, hogy miatta szenvedek és megszakított velem minden kapcsolatot. Írt még egy gyönyörű búcsúverset, de onnantől se telefonra, se sms-re, se e-mailre, se semmire nem válaszolt. Remélte, hogy lesz időm tisztázni magammal a dolgokat és tudunk végre másról is beszélni, mint ahogy eleinte.

Szóval mentünk bulizni. Nagyon csúnyán berúgtam, és írtam Tamásnak egy sms-t, hogy búcsúzom, magam mögött hagyom ezt a világot, mert nélküle nem tudok meglenni. Nem válaszolt. Írtam még egyet, amiben elmagyaráztam, hogy tényleg nem tudok nélküle élni és legalább szóljon már hozzám, mert tényleg hülyeséget fogok csinálni. Erre válaszolt. Reményteljesen nyitottam meg az sms-t, de annyi volt benne, hogy ne fenyegessem.

Teljesen kiakadtam, és ahogy sétáltam a haverok mögött lemaradva, láttam hogy jön egy teherautó. Elhatároztam magam, megálltam a padka szélén és vártam a pillanatot. Becsuktam a szemem és ugrottam. Legalábbis akartam, de egy haver pont odaszaladt hozzám és magához rántott - mondván - nehogy beessek alá nagy részegségemben. Szóval ismét kudarcot vallottam.